Projekt menedzser: Barkóczy Attila
Projekt vezető: Viszovszki Rózsa
Tagok: Kováts Vince, Katona Marina, Langmár Imola, Pető Boglárka, Pleskó Szilvia
A ferencesek 1410-1415 körül telepedtek le Nagykanizsán, ahol a török hódoltság után, az 1690-es években települtek vissza. 1696-tól kezdve felépítették a ma is álló templomot és rendházat, részben a régi vár bontásából származó kövekből. Az építkezés lassan haladt előre, a kolostor és a templom véglegesen csak a 18-19. század fordulóján készült el.
Az épületet bő száz éven keresztül bővítették és alakították, így a 18. századi eredetű épület felmérésének nehézségeit elsősorban az ezekből fakadó szabálytalanságok adták. Nemhogy dekékszög, de egyenes folyosó, szabályos boltozat vagy két azonos méretű és kialakítású nyílászáró vagy akár falvastagság is alig akadt az épületben. A fedélszék is korszakokon átívelő, helyenként kifordult és lehajlott, változó felépítésű és keresztmetszetű szerkezetekkel állított minket kihívás elé.
A feladat 1:50 részlezetettségű felmérési modell volt, így az Archicad szoftver határainak feszegetése ezúttal is projekt adottság volt. A geometriát ezűttal is ponfelhős felmérés segítségével mértük fel. A helyiség boltozatok Rhino-val, az ablak- és felfülkék a jól bevált, saját, paraméterezett GDL elemeinkkel, a fedélszékek pedig székállásonként, külön-külön beállítva készültek el.
Az épületből a felméréseink alapján 2018-ban a Konkrét Stúdió tervezett Ferences látógatóközpontot egy ízléses bővítéssel.
https://konkretstudio.hu/munkak/ferences-latogatokozpont-nagykanizsa/



Projekt menedzser: Barkóczy Attila
Projekt vezető: Viszovszki Rózsa
Tagok: Kováts Vince, Katona Marina, Langmár Imola, Pető Boglárka, Pleskó Szilvia