Microhome I.
Microhome I.
Kémes
,
Magyarország
2024
Alapterület
25
Funkció
Tinyhouse
Státusz
tervfázis lezárva
Szakterület
Megrendelő
Buildner
Szolgáltatás
pályázat, építészeti tervezés
Csapat

Tervezők: Michelisz Éva, Pokol Júlia

Sajtó

A pályázat szűkített tartalommal megjelent az MMA szervezésében készített Helyzetkép kiállításon a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

A pályázati kiírásnak megfelelően 25 négyzetméteren kellett megvalósítanunk egy teljesértékű lakóteret két ember számára, ami adott esetben bővíthető.
A pályázati kiírásnak megfelelően 25 négyzetméteren kellett megvalósítanunk egy teljesértékű lakóteret két ember számára, ami adott esetben bővíthető.

Szempontjaink a fenntarthatóság, a természetes, helyi anyagok használata és az évszakoknak megfelelő működés volt.

A ház egyedi faszerkezetű struktúrával és kenderbeton falakkal épül, egy korábban üzemelő, mára elhagyatott vasútállomás épülete mellett, amit közösségi központtá alakítva akár egy egész ökofalut lehet létrehozni a tervezett koncepció alapján.

Kint és bent együttműködésben
This is some text inside of a div block.
Tabló 2
Tabló 3
Tabló 4
Tabló 1
No items found.

A ház szorosan kapcsolódik az évszakokhoz. Nyáron a konyha kitelepül egy kültéri pulton is lehet sütögetni, a teraszon ücsörögni a fák árnyékában. A kert adja az épület kerítését, nem születik más lehatárolás a növényzettel borított környezetben minden épített elemet tájidegennek éreztünk volna. A ház anyagai főként fa és kenderbeton, melyek a környezetben előállítható és feldolgozható erőforrások, az épület esetleges átalakítása során pedig maradéktalanul újrahasználhatók vagy továbbépíthetők.

Állomásból közösségi épület
No items found.

Pályázatunk egyben egy javaslat a kihasználatlanul álló, felhagyott vasútállomások épületeinek és megmaradt infrastruktúrájának újrahasznosítására. Sok esetben mintaterv alapján épült bakterházak Kémesen álló példányát közösségi épületté terveztük át, ahol az egymás mellé telepedő kis házikókban lakók közös foglalkozásokat, szerelőműhelyet vagy kisebb rendezvényeket tarthatnak.

Szerkezeti axonometria
No items found.

Ahogy a természet is nyugovóra tér télidőben, a ház is becsukja falait. Az épület külső tereiről visszahúzódnak a tevékenységek a vastag kenderbeton falak közé, hogy a kompaktság megőrizze a benti meleget, és kuckós, hangulatos világot adjon a bent áttelelőknek.

Alapterület
25
m2
Funkció
Tinyhouse
Státusz
tervfázis lezárva
Szakterület
Megrendelő
Buildner
Csapat

Tervezők: Michelisz Éva, Pokol Júlia

Sajtó

A pályázat szűkített tartalommal megjelent az MMA szervezésében készített Helyzetkép kiállításon a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Kapcsolódó projektek